24-es bicikli 9-11 éves gyermekeknek

0
kerékpár gyerekülés

kerékpár gyerekülés

Ha a család egy laza bringás kiruccanásra készül a természetbe, de a kisfiú vagy kislány túlságosan fiatal még ahhoz, hogy a saját biciklijével jöjjön, akkor az egyik legbiztonságosabb megoldás, ha a szülő maga mögé vagy elé ülteti egy speciális ülésre. A kerékpár gyerekülés abban az esetben is maximálisan beválik, ha például egy olyan hosszú túrát terveznek, amit egy gyerek még nem bírna erővel. Mondani sem kell, hogy a kerékpár gyerekülés legfontosabb tulajdonságai a tartósság és a megbízhatóság kell legyenek. Egy olyan eszköz szóba sem jöhet, amelyik a felszerelést követően egy kicsit is lötyög és nem tartja teljesen biztonságban a gyermeket. Egy otthon összetákolt, ülésnek tűnő valamivel semmiképp sem érdemes útnak indulni, még akkor sem, amikor a választott út nem forgalmas és nem is döcögős.

Sokan vannak azok persze, akik azzal példálóznak, hogy régebben a szülők és nagyszülők sem csináltak ebből nagy gondot, és a gyerkőcnek a vázon vagy éppen a csomagtartón biztosítottak helyet. Azonban sohasem lehet tudni, hogy mikor következik be a baj. Aki a biztosra akar menni, nem indul el a kerékpár gyerekülés nélkül. Persze amikor a kisfiú vagy kislány 11 éves, akkor elég valószínű, hogy nem kell az ülés és simán le tud tekerni egymaga is tekerni egy hosszabb távot is a 24-es bicikli révén. Ez még a 9 éveseknek is megfelelő. Ebben a korban már a váltós és V-fékes kerékpárok jöhetnek szóba. Ha először ül ilyen bringán a gyermeknek, akkor kötelezően meg kell mutatni neki, hogy miként működik. Kétségtelen, hogy célszerű már a kontrás egysebességes helyett, a váltóst választani, mert már könnyen megértik a használatát és a kezük is elég erős ahhoz, hogy használni tudják. A 24-es bicikli tökéletesen beválik iskolába járáshoz, illetve még nagyobb túrák megtételéhez is. Ekkor ugye elengedhetetlen a váltó azért, hogy kevésbé fárasztóan tudja tartani a lépést a szülőkkel. A 24-es bicikli egyáltalán nem kerül sokba az agardikerekpar.hu internetes boltban, ahol megvehető még a 12-es, 16-os, és 20-as bringa is. Mivel ezek nem olyan drágák, rengeteg szülő és nagyszülő előszeretettel vásárol innen.

Vélemény, hozzászólás?