Gázkészülék szerelő állás

Egy frissen végzett fiatal, aki gázkészülék szerelő állás szeretne betölteni, fontos ha tisztában van néhány tényezővel.

Mivel kezdő, tehát nem rendelkezik elegendő tapasztalattal, így fennáll a veszélye annak, hogy nem kap egyhamar munkát, vagyis megbízást. Mindenki kezdőként kezdte a pályafutását, ezért ne tántorítson el az senkit, hogy nem rendelkezik elegendő tapasztalattal. Munkába állás után, minden megbízás által tapasztalatot fog nyerni az illető gázkészülék szerelő. Nemcsak a munka menetébe, hanem annak minden apró, és fontos részletébe teljes betekintést nyer. Mindezek mellett az társasági kapcsolatait is fejlesztheti az ügyfeleken keresztül, hiszen azon kívül, hogy megjavítja egy ügyfél készülékét, még kommunikálnia, és tanácsot is kell adnia. Az, hogy a szakember barátságos, és nyitott legyen, az egyik legfontosabb jellemző egy ügyfél számára. Senki sem szeretne egy morcos, és mogorva szakemberrel együtt dolgozni.

Mivel már maga a kazáncsere procedúrája megterhelő a kliensnek, senkinek sem hiányzik még az is, hogy a szerelővel is probléma lépjen fel. Abban az esetben, ha a szerelő nem bizonyul megfelelőnek, akkor az adott ügyfél panaszt is tehet a cégnek, vagyis ennek semmiképp sem lehet jó vége.

A gázkészülék szerelő legfontosabb feladatai egy állás ajánlat keretén belül nagyon azonosak. Az egyik legfontosabb feladat az, hogy a szerelő üzembe helyezze a gázelosztó, és csatlakozó vezetékeket. A készülék megvizsgálása az egyik legfontosabb rész, hiszen nagyon sok esetben csupán egy apró hiba miatt nem működik a készülék, és cserére nincsen szükség.  Egy gázkészülék szerelő elsődleges feladata az, hogy ellenőrizze, karbantartsa, javítsa a beépített elzáró szerelvényeket és azok tartozékait, műtárgyait, illetve feltárja, elhárítja az üzemzavarokat. Továbbá el kell végeznie a gázmérők és nyomásszabályozók cseréjét, a csatlakozó és fogyasztói vezetékek, valamint a fogyasztói berendezések 10 évente esedékes hitelesítési mérőcserével együtt elvégzendő gáztömörség vizsgálatát. Mindezek mellett hálózatellenőrzés, szaghatás ellenőrzés, nyomásmérések elvégzése a gázhálózaton is nagyon fontos tevékenység. Utolsó sorban pedig részt kell vennie a készenléti szolgálatokban is.

Mindenki, aki érdeklődik az ilyen típusú munka iránt, annak érdemes minden munka ajánlatot megkeresnie, és alaposan átgondolnia a lehetőségeit.

You May Also Like

About the Author: nemadmin