Hogyan válasszon költöztető céget?

költöztető cég

Bármilyen termék megvásárlása vagy szolgáltatás igénybevétele előtt, nem árt egy kicsit utánanézni az adott dolognak, illetve az esetleges helyettesítő alternatíváknak. Nincs ez másként a számunkra megfelelő költöztető cég megtalálása esetén sem. Bár igen egyszerű műveletnek tűnhet, hiszen elég egy autó és pár rakodómunkás, valószínűleg egy ilyen mondatot hallva a legtöbb cégvezető hangos hahotázásban tör ki. Ennek oka pedig, hogy mint minden szakmának, ennek is megvannak az apró trükkjei, amitől igazán sikeres lesz egy vállalkozás. Ezért is van, hogy megannyi költöztető cég nem sokkal az elindulása után bukik el, hiszen nem gondolták, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket. Az alapokat persze bárki meg tudja vásárolni, amennyiben megfelelő mennyiségű tőke áll a rendelkezésére, de ugyanúgy szükséges hozzá üzleti tudás, erős logisztikai szemlélet, helyismeret és a szabályozások ismerete is. Hogyan lehet olyan költöztető céget találni, amelyik az előbb felsoroltak birtokában van, elérhető és nem dolgozik horror áron? Érdemes lehet a költöztető cég honlapját megnézni, különös tekintettel a vásárlói visszajelzésekre. Ez jóval többet árulhat el, mint bármilyen weblapon feltüntetett ígéret vagy marketingszöveg. Különösen oda kell figyelni erre, ha irodaköltöztetés kerül napirendre. Ennél a műveletnél ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy melyik dobozba mi kerül és mennyi idő alatt megy végbe az egész folyamat. Persze minden ügyfél tud várni egy kicsit, valamint a hétvégékre is lehet időzíteni a műveletet, viszont egyik sem annyira ideális. Váratlan esetek mindig vannak, amelyekre azonnal kell reagálni, hiszen az idő ilyenkor luxus és ha őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor nem sok alkalmazott maradna bent munkaidő után pakolni. Egy profi cég azonban nagyon könnyen és zökkenőmentesen tudja ezt az egészet kivitelezni. Az irodaköltöztetés során ilyenkor annyi dolguk van a kollégáknak, hogy megfelelően felcímkézett dobozokba pakolják a dolgokat és az egyéb papírokat, ami igazán nem nagy ördöngösség. Ezek után pedig elég mindössze egy ember, aki segít eligazodni a költöztetőknek, minden más viszont már az ő dolguk. Az irodaköltöztetés árak pedig nem nőttek nagyon magasra. Két opció is rendelkezésére áll, az egyik keretében órabérben történik az elszámolás, a másikban pedig szerződéses alapon. Csupán egy gyors telefonhívásba kerül, hogy kiderüljön, melyik a kedvezőbb a cége esetében. Amennyiben van valamilyen extra kérése az irodaköltöztetéssel kapcsolatosan, nyugodtan telefonáljon!

You May Also Like

About the Author: Szerkeszto

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük